lakáshitel-adókedvezmény-2011 lakáshitel-adókedvezmény

Lakáscélú lakáshitel adó kedvezménye

A lakáscélú hitel kedvezménye 2007. január elsejével megszűnt ugyan, de azokra a hitelekre változatlanul alkalmazni lehet, amelyeknél 2007. január 1. előtt megkezdődött a hiteltörlesztés.
Ezen a címen csak egy önálló ingatlanhoz kapcsolódóan, egy hitelszerződés adósaként, vagy adóstársaként, legfeljebb az adóévben 120.000 Ft vonható le.

Az igazolást szerződésenként, minden érintettnek ki kell adni, azaz például három adóstárs esetén három igazolást kell kiadni. A kedvezményt az adós vagy az adóstársa érvényesítheti, megosztási lehetőség nélkül. A kedvezmény érvényesítésének időbeli korlátja is van.
Az adókedvezmény a törlesztés megkezdésének évében (legkésőbb a 2007. január 1-je
előtt megkezdett törlesztés esetén) és az azt követő 4 adóévben érvényesíthető.

 Mit takar a kedvezmény

Akik jogosultak a kedvezményre ( a fentiek alapján)  a következő feltételekkel vehetik igénybe:
- 15 millió forintig jár adókedvezmény az új lakásokhoz  - az éves törlesztőrészlet 40 százaléka igényelhető vissza
- 10 millió forintig használt lakás vásárlásához felújításához  - az éves törlesztőrészlet  30 százaléka, legfeljebb évi 120 ezer forint igényelhető vissza

A lakás bővítésére felvett hitel törlesztése csak akkor jogosít kedvezményre, ha a bővítés eredményeként a lakás alapterületének növelése révén a lakószobák száma legalább eggyel nő. A lakás-takarékpénztártól felvett hitelre csak akkor igényelhetünk adókedvezményt, ha a folyósított hitel áthidaló kölcsönnek minősül.

Nem jár adókedvezmény:

-annál a  felvett  személyi hitelnél, ahol az indok lakáscélú felhasználás volt. A kedvezmény csak a lakáscélú hitelszerződés törlesztéséhez jár.
- munkáltatói lakáscélú hitel törlesztéséhez sem.

Az adókedvezmény évi 3,4 millió forintos jövedelemig jár, 4 millió forintig fokozatosan eltűnik, felette pedig egyáltalán nem vehető igénybe.

Lakáshitel-törlesztés

Szintén átmeneti szabállyal szűnik meg a lakáshitel-törlesztésre vonatkozó kedvezmény. Amennyiben a lakáshitel-törlesztést a magánszemély 2007. január 1-je előtt megkezdte, akkor a kedvezmény a 2006-ban hatályos feltételekkel - a kedvezmény érvényesíthetőségének időbeli korlátjaival - még igénybe vehető.

Tovább »

lakáshitel-kalkulátor-2011 lakáshitel kalkulátorok 2011

Kedvező lakáshitel feltételek 2011.01.01 - től - lakáshitel kalkuláció !

A lakáshitel egy kötött felhasználású hitel. Ez azt jelenti, hogy csak lakás célra használható fel. A lakáshitelek jellemzően állami támogatásban részesülnek, így sokkal alacsonyabb kamattal lehet lakáshitelt felvenni, mint más jellegű hiteleket.  Amennyiben lakás célra szeretné felhasználni a felvett hitelösszeget (pl.:új lakás vásárlása) Önnek mindenképpen célszerű lakáshitelt választania. 2011 januártól a lakáshitel kalkulátor már a kedvezménnyekkel együtt számolja ki a lakáshitel havi törlesztőrészleteit.

  • Kiszámítható és biztonságos kamat
  • Biztonságos magyar banki lakáshitelek
  • 37 bank kínálata egy helyen
  • 7%-os elutasítási arány
  • Egyedi kamatok és törlesztőrészletek
  • Deviza- és biztonságos forint hitelek
  • Vezető magyar kereskedelmi bankok kínálatából

Lakáshitel felvételére aktív bar listás státusszal a jelenleg érvényben lévő hitelezési szabályozás mellett nincs lehetőség. A tanácsadói tapasztalatunk szerint nem feltétlenül jelent kizáró okot egy bar lista a hitelfelvételnél, mivel léteznek ennek kiküszöbölésére legális technikák. Ehhez azonban részletesen fel kell mérni a barlisátra kerülés körülményeit. 

Amennyiben a leendő adós a passzív bar listán szerepel, már rendelkezik némi mozgástérrel, hiszen bizonyos feltételek megléte mellett a normálisnál magasabb költségekkel, de elérhető lakáshitel. A bar listán szereplőknek megoldás lehet az osztrák lakáshitel, hiszen ebben az esetben a külföldi bankok nem végeznek BAR vizsgálatot, azonban az osztrák hitelnél a is feltétel a megfelelő fedezeti ingatlan, és a minél magasabb önerő. Az igényelt lakáshitel összege nem lehet magasabb, mint a fedezeti ingatlan értékének kb. 80%-a. Az alacsony önerő mellett felvehető hitelek csak magas igazolt jövedelemmel, és kellően forgalomképes fedezeti ingatlannal elérhetőek. Természetesen tehermentes pótingatlan, jelzálogfedezet bevonása mellett alacsonyabb igazolt jövedelemmel is akár az ingatlan forgalmiérték100%-kához hozzájuthat. Osztrák hitel igénylése esetén nem vizsgálják az igénylő bar státuszát, azonban az ingatlanértékének 50%-nál több  hitel felvétele kizárólag pótfedezet bevonása mellett működik.

Minimálbérrel, vagy ahhoz közelítő jövedelemmel is van mód hitelfelvételre, ekkor azonban magasabb összegű önerőre, illetve megfelelő fedezeti ingatlanra, mely bizonyos esetekben a megvásárolni kívánt ingatlan is lehet. A legjobb kondíciókkal rendelkező lakáshitelek 20-30%-os önerővel, és megfelelő jövedelem igazolásával érhetőek el. Megfelel értékű pótingatlan bevonása mellett önerő nélkül, 0% önerővel is belevághatunk a lakásvásárlásba.

Jelenleg a legkedvezőbb konstrukciók lakáshitel esetén az euro alapú hitelek, hiszen a legelőnyösebb hitelfeltételek mellett itt a legalacsonyabb az árfolyamkockázat. Amennyiben nem szeretne az árfolyamkockázattal számolni, a deviza hitelekénél jelenleg nem sokkal rosszabb feltételekkel rendelkező forint alapú lakáshiteleket tudjuk ajánlani. Kalkulátorunk segítségével ezek tulajdonságait, különbségeit is pillanatok alatt megismerheti.

Fontos figyelembe venni, hogy a mindenhol az összehasonlítás kulcsszámaként használt THM, azaz tejes hiteldíj mutató is csalóka lehet, ezért nem szabad minden esetben pusztán erre az egy számra alapozva dönteni. Könnyen előfordulhat, hogy egy alacsonyabb THM-el kecsegtető hitel a teljes futamidő hosszára levetítve költségesebbnek bizonyul, mint egy magasabb THM-el meghirdetett lehetőség. Amennyiben bizonytalan a számítások pontosságát illetően, és szeretne biztosra menni életének egyik meghatározó döntésének meghozatala előtt, feltétlenül javasoljuk egy szakértő segítségének igénybevételét.

hova néznek az ablakok, (kukatároló,tűzfal)
- szobák elrendezése, (költséges átépítés később)
- szobák tájolása,(nagy meleg)
- elrendezés, (konyha-WC. viszonya)
- hőszigetelés az ingatlanon,
- szellőztetési lehetőség,
- spájz, vagy tároló, (később rájövünk a hiányára)
- a konyha, főleg hölgyeknél nagyon fontos.

Tovább »

lakáshitel-feltételek-2011 lakáshitel-kalkulátor-2011 olcsó lakáshitelek önerő nélkül 2011 lakáshitel-2011

 

Válassza ingatlancélú  hitelt, svájci frank, euró vagy forint alapon!

A legjobb lakáshitelek 2011 ben ! Miért érdemes minket választania?

  • Nem számolunk fel kezelési költséget 2011-től.
  • A kezdeti költségeket a bank  fizeti meg Ön helyett! A közjegyzői díjat, azaz a kölcsönszerződés közjegyzői okiratba foglalásért fizetett díjat és a földhivatali bejegyzés díját az AEGON Magyarország Hitel Zrt. finanszírozza meg Ön helyett.
  • Online igénylés esetén a 1,5%-os folyósítási díjat elengedjük! Így 10 millió forintos folyósított kölcsönösszeg esetén megtakaríthat akár 150.000 Ft-ot!

Az akció 2010. október 11-től visszavonásig tart. Az akció időtartama alatt folyósított Raiffeisen Lakáshitel szerződések esetében a bank szerződésenként kizárólag egy értékbecslés - ügyfél által előzetesen megfizetett- díját (31 250 Ft-ot) utólagosan jóváírja az ügyfél forint bankszámláján. A visszatérítésre legkésőbb a folyósítást követő hónap utolsó banki munkanapján kerül sor. A Raiffeisen Hitelfedezeti Védelem Alap csomagjában az első 3 hónap díját ajándékba adjuk, ebben az időszakban nem terheljük meg a díjjal az ügyfél bankszámláját. A hitelbírálati díj az akció keretében 0 Ft!

 

  • A hitel célja: a Magyar Köztársaság területén lévő új lakóház/lakás vásárlása, lakóház/lakás építése.
  • A hitel összege: minimum 1 millió Ft, maximum 12,5 millió Ft Budapesten és megyei jogú városokban, 10 millió Ft egyéb településeken, az ingatlanfedezet hitelbiztosítéki értékétől, a hitel/hitelbiztosítéki érték arányától, illetve az ügyfél igazolt jövedelmétől függően.
  • Futamidő: 6 év (96 havi LTP megtakarítás esetén minimum 10 év), maximum 25 év.
  • A hitel devizaneme: a hitel forintban vehető igénybe.
  • Rendelkezésre tartási idő: maximum 2 év.
  • Alacsony törlesztésű OTP Lakáshitel új lakás vásárlására, építésre forintban kamattámogatással igénylése esetén az első 49, illetve 96 hónapban a lakástakarékpénztári megtakarításra és a lakáshitel törlesztésre együttesen fordítandó havi terhe 15%-kal alacsonyabb, mintha csak OTP Lakáshitel új lakás vásárlására, építésre forintban kamattámogatással szerződést kötne.
  • A Bank a konstrukcióra a Hűség szolgáltatás keretében igényelhető kamatkedvezményt nem nyújt 2011 től.

A hitel igénylésének általános feltételei  

  • A hitelt az igényelheti, aki támogatott személynek minősül a 134/2009. (VI. 23.) Kormányrendelet szerint,
  • Az igénylők – a legalább egy éve pozitív tartalmú, lezárt mulasztással rendelkező ügyfelek kivételével – nem szerepelhetnek a Központi Hitelinformációs Rendszerben,
  • Általános feltétel a hiteligénylés időpontját megelőző 3 hónap időtartam alatti rendszeres jövedelem meglétének igazolása, melynek el kell érnie a mindenkori minimálbér összegét,
  • Az adós, vagy az adós bejelentett lakóhelyén élő közeli hozzátartozó nevére szóló vezetékes telefon, vagy az adós nevére szóló előfizetéses mobil telefon megléte,
  • A lakás vételára/építési költsége nem haladhatja meg a fővárosban és a megyei jogú városokban a 25 millió, egyéb településen a 20 millió forintot,
  • Az adósnak, adóstársnak, ezek házastársának, élettársának és szülői felügyelete alatt álló kiskorú gyermekeinek, valamint az együttköltöző családtagjainak írásban tett nyilatkozata alapján államilag támogatott másik lakásépítési, -vásárlási, -bővítési célú fennálló kölcsönük nem lehet – vagy ha van, azt 360 napon belül vissza kell fizetni.
  • A kölcsönt az a magyar állampolgár - aki támogatott személynek minősül a 134/2009. (VI.23.) kormányrendelet szerint - veheti igénybe, akinek magának, házastársának, bejegyzett élettársának és kiskorú gyermekének, együttköltöző családtagjainak lakástulajdona, állandó használati joga vagy önkormányzati tulajdonban lévő, illetőleg szolgálati vagy munkakörhöz kötött lakásra bérleti jogviszonya vagy lízingelt lakása nincs,
  • A támogatást a legfeljebb egy gyermeket nevelő nagykorú, a 35. életévüket még be nem töltött, vagy legalább két gyermeket nevelő nagykorú, a 45. életévüket még be nem töltött támogatott személyek igényelhetik,
  • Az eladó az igénylőnek nem – a Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szerinti – közeli hozzátartozója, nevelt gyermeke, nevelőszülője vagy élettársa,
  • A lakástulajdonosnak a kölcsön utolsó részfolyósítását követően legfeljebb egy éven belül lakcímkártyával igazolnia kell, hogy a lakás mindazon személyek lakóhelye, akiknek együttköltözésére tekintettel a kölcsönt az állam támogatja,
  • A hitel törlesztése az OTP Banknál vezetett bankszámláról történhet,
  • A hitelcélt igazolni kell,
  • Az adós a hitelcéllal érintett ingatlannak tulajdonosa/leendő tulajdonosa,
  • A hitel összegétől és futamidejétől függő OTP Lakástakarék szerződés(ek) megkötése,
  • Fedezetként elfogadható ingatlanok köre 2011 ben:
    – belterületi építési telek,
    – családi házas ingatlan,
    – hétvégi ház, üdülő, üdülő telek,
    – társasházban, vagy szövetkezeti házban lévő lakás,
    – társas üdülőnél külön tulajdonban álló üdülő.

Kössön most lakáscélú hitele mellé Lakás-takarékpénztári szerződést és havi törlesztőrészletei akár 15%-kal is csökkenhetnek a lakás-előtakarékossági időszak alatt, a választott megtakarítási módozattól függően!

Amennyiben Lakás-takarékpénztári (LTP) szerződést  köt vagy azzal már rendelkezik, az erre befizetett havi megtakarításokat, az ehhez járó állami támogatást, valamint kamatait piaci kamatozásúlakáshitele törlesztésére fordíthatja.

Előnyök:

 

  • Az első hónapokban 15 %-kal alacsonyabb törlesztési kötelezettség hárul az ügyfélre a normál hitelkonstrukciókhoz képest.
  • A megtakarítás ideje alatt az Ön hitele türelmi idős, vagyis a Bank felé csak kamatot és kezelési költséget fizet.
  • A Lakástakarék megtakarítási számlára befizetett betétek után évente 30 %-os, maximum 72 000 Ft állami támogatás jár 2010 - 2011 közt.
  • A 15 %-os törlesztőrészlet-különbözet révén a tervezett havi törlesztőrészlet változatlanul hagyása mellett magasabb hitelösszeg igényelhető.

Önnek elsősorban az alábbi hitelt ajánljuk:

CIB Költözési Lakáshitel

  • Otthonát úgy tudja megvásárolni, hogy Önnek két éve marad arra, hogy meglévő lakását értékesítse!
  • Nincsen havi törlesztés!
  • A kölcsön, a kamat, a kezelési költség teljes összegének megfizetése az eladásra szánt ingatlan árából történik!

Hitelválasztó és törlesztőrészlet számítás

Kérjük válassza ki, hogy milyen célra szeretné igénybe venni a hitelt. Mi segítünk Önnek kiválasztani a legmegfelelőbb hitelt és egyszerűen ki is számíthatja a havi törlesztés összegét!

  • Használt lakás vásárlás
  • Új lakás vásárlás
  • Építés
  • Bővítés
  • Korszerűsítés
  • Felújítás
  • Lakást vennék, de meglévő lakásomat egyelőre nem tudom eladni
  • Korábbi lakáshitelemet szeretném kedvezőbbre cserélni

Tovább »

lakáshitel-bár-listásoknak lakáshitelek-bár-listásoknak hogyan-igényelhet-lakáshitelt-bár-listás-ügyfél

 

 

 

BAR listára került? Elutasítják lakáshitel kérelmét?

Ingatlanalapon jelzáloghitelezéshez kapcsolódó tevékenységet végez magánszemélyek részére, magántulajdonban lévő ingatlanfedezetre jelzáloghitelt biztosít 1M - 70M forintig, deviza (CHF, EUR) és HUF alapon.

 

A problémamentes ügyfelektől kezdve (20 éves, deviza alapú hitel), bármilyen ingatlanterheléssel rendelkező ügyfélnek (BAR, végrehajtás, osztrák hitel, magánhitel, APEH-tartozás, illetékhivatal, köztartozások, közüzemi elmaradások stb.) tudunk megoldást ajánlani, amennyiben megfelelő ingatlanfedezettel rendelkezik. (Vályog illetve vegyes építésű ingatlanra nem vonatkozik az ajánlat.)

 

BAR lakáshitel kalkulátor


A hitel futamideje 1 és 30 év között választható meg.


 

Igényelt hitelösszeg: Forint
Futamidő: év
APEH által igazolt jövedelem?
BAR (KHR)-lista?

 

  Magyarországi kereskedelmi bankok lakáshitelei

Számos olyan kereskedelmi bank van Magyarországon, amely passzív BAR listán szereplő ügyfeleknek is biztosít lakáshitelt, bár az esetek túlnyomó többségében, csak megemelt kamatfelárral. Létezik olyan magyar bank, amely 6 hónapja lezárt BAR esetén is, kamatfelár nélkül kínál lakáscélú és szabad felhasználású lakáshitelt.

Pénzügyi szolgáltatók lakáshitelei

Van olyan pénzügyi szolgáltatók is melyek az ingatlan forgalmi értékéből és annak a piaci forgalomképességéből kiindulva, jövedelemvizsgálat nélkül is adnak lakáshitelt. Az ilyen jellegű lakáshiteleknél, a hitelkonstrukcióknak rendkívül magasabbak a THM-jeik, szemben a kereskedelmi bankokéval, ezért ezt a lehetőséget csak abban az esetben szabad választani, ha már minden mást lehetőséget kimerítettünk.

A BAR lista = Bankközi Adós- és Hitelinformációs Rendszer rövidítve BAR a BISZ Rt. által üzemeltetett adós adatbázis régi neve. Jelenleg Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) néven fut, de a köztudatba már csak BAR lista marad, ha az adós rendszerről lesz valahol szó. A rendszer minden Magyarországon hitelezéssel és/vagy készpénz-helyettesítő termékek forgalmazásával foglalkozó pénzügyi intézmény tagja, így biztosítva, hogy az adatbázis minden lekérési eseménynél valós értékeket adjon.

A rendszer 2 részből áll az egyik a vállalkozók, másik pedig a lakossági rész adatbázisa. A lakossági rész tartalmazza minden természetes személy adatát, aki a pénzügyi intézményekkel kötött hitel- vagy hiteljellegű szerződését vagy készpénz-helyettesítő fizetési eszköz felhasználására irányuló szerződését a Hpt.-ben meghatározott módon megszegte.

Az ügyfelek azonosítása természetes azonosítóik alapján történik: családi név, utónév, születési dátum, születési hely, anyja neve. Mivel házasságkötéskor az ügyfél neve megváltozhat, mindenképpen a születéskori családi és utónevet kell használni. A rendszerben kiegészítő adatként szerepel az ügyfél házasságkötés utáni neve, állampolgársága, személyi igazolványának, valamint az útlevelének a száma.A lakossági hitelmulasztás nyilvántartása (Mulasztásnyilvántartó alrendszer, negatív listás adatbázis)

Mit tartanak nyilván?
A BAR-t kezelő adatközpont az adatnyilvántartás során az ügyfél személy- és lakcím azonosító adatait,
a kölcsönszerződés típusát, számát, megkötésének és lejáratának időpontját, a hitel, lakáshitel és a fennálló tartozás összegét teszi fel a listára.

A rendszer zárt, Internetről nem lehet hozzáférni, a BISZ Zrt. székhelyén van a központi rendszer, amihez a felhasználók egy telepített interfész segítségével kapcsolódnak. Jelszó van és az adatokat kizárólag az adatgazdák (akik rögzítették) módosíthatják, minden változást 5 munkanap alatt rögzíteniük kell.

A bankok gyakorlata a következő: aktív bárossal nem állnak szóba, passzív bárost jövedelem alapú személyi hitelkérelemkor szinte mindig elutasítják, ingatlanfedezetes lakáshitel kérelemkor egy jó adóstárssal együtt esetleg elfogadják a hitelkérelmét.

A rendszer azokat a természetes személyeket (hiteladósokat) és mulasztásaikat tartja nyilván, akik a pénzügyi intézményekkel kötött hitel- vagy hiteljellegű szerződésben vállalt kötelezettségeiknek 90 napot meghaladóan, összegszerűségében pedig a minimálbért meghaladóan nem tettek eleget.

A BAR/KHR-listás szereplés évekre megnehezítheti a lakáshitel felvételét, akkor is, ha Ön már régen rendezte az elmaradt részleteket és már azt is elfelejtette, hogy mire költötte a problémás hitelt. Az aktív BAR-listás tagság mellett (ami azt jelenti, hogy Önnek ki nem fizetett tartozása van) ugyanis létezik passzív báros tagság is. Ebbe a kategóriába akkor kerül át, ha befizeti az elmaradt részleteket, de minimum még öt évig tart, sőt esetleg egészen addig, amíg a hitel le nem jár, egy hosszabb futamidejű kölcsön esetén akár évtizedekig is.

Mi azonban azért dolgozunk, hogy Ön pontosan ugyanolyan feltételekkel juthasson lakáskölcsönhöz, mint más (akinek esetleg ugyanúgy volt BAR-listás "szereplése" csak az már az idő jótékony homályába veszett - nagyon helyesen). Munkatársaink felkutatják a lakáshitel-piacot a problémásnak tartott ügyfelek számára kidolgozott hitelkonstrukciókért, és garantálják, hogy a legjobb hitel megkötéséhez segítik hozzá Önt.

Egy lakáshitel esetenként több évtizedes folyamatos kiadási kötelezettséget jelent, ez már magában óvatosságra int, nagyon fontos tehát, hogy a KHR-listás szereplés ne jelentsen büntetést, egy régebbi tévedés ne határozza meg évtizedekre az Ön és családja anyagi helyzetét.

A lakáshitel feltételei:

A lakásvásárlási hitel (amely nevével ellentétben természetesen házvásárlásra, illetve bármilyen, lakással kapcsolatos kiadásra szabadon felhasználható) összeghatárai 1 000 000 és 30 000 000 forint, futamideje 5 és 30 év közt választható meg. KHR-listásoknak is igényelhető, akár aktív tagság esetén is. A hitelfelvételhez semmilyen jövedelemigazolásra nincs szükség. Miért minket válasszon?

Az emberek legnagyobb része nem rendelkezik olyan tapasztalattal és kapcsolatokkal, hogy meg tudná találni magának az optimális lakáshitelt - és itt jövünk a képbe mi. Kérje segítségünket a legkedvezőbb kondíciókkal rendelkező lakásvásárlási hitelek felkutatásához! Egyéb, akár szabad felhasználású hiteleket is kínálunk BAR-listásoknak. Munkatársaink tapasztalata és szakszerűsége az Ön elégedettségének garanciája. A szolgáltatást ráadásul teljesen ingyen nyújtjuk, sem a hitelfelvétel előtt, sem utána nem számolunk fel díjazást vagy jutalékot!

Az online kalkulátoron állítsa be a hitelösszeget, és egy kattintással előzetes becslést készíthet, ráadásul rögtön megnézheti, hogy forint és deviza alapon mennyi lenne a hitel havi törlesztőrészlete. Ha úgy dönt, belevág a lakás- vagy házvásárlásba, -építésbe, munkatársaink az Ön megkeresése után felveszik Önnel a kapcsolatot a pontos részletek megbeszéléshez és az ügyintézés elindításához.

 

Tovább »

lakáshitel-kalkulátor-online-gyors-lakáshitel-kalkulátor banki-kalkulátor-lakáscélú-hitelhez-lakáshitel-kalkulátor

Forint alapú lakáshitel hitelkalkulátor
utoljára frissítve: 2010-08-26

Adja meg a hitel adatait:

(1) Hitel típus : Forint
(2) Hitelösszeg : Ft
(3) Futamidő (évek száma) : év

 

Lakáshitel-kalkulátor-2010 online-gyors-lakáshitel-kalkulátor-otp !

E-banki-kalkulátor-lakáscélú-hitelhez lakáshitel-kalkulátor-2010 !

Lakáshitel kalkulátor

A futamidő 1 és 30 év között választható.

Igényelt hitelösszeg: Forint
Futamidő: év
APEH által igazolt jövedelem?
BAR (KHR)-lista?
 

 

Az UniCredit Hitelkalkulátorral Ön kiszámolhatja az UniCredit Piaci Kamatozású Lakáscélú hitel havi törlesztőrészletét a hitelösszeg, illetve a futamidő megadásával. Amennyiben Ön nem a törlesztőrészletet szeretné kalkulálni, akkor a futamidő és a törlesztőrészlet beírásával a hitelösszeget, illetve a törlesztőrészlet és hitelösszeg megadásával a futamidőt is saját elképzeléseihez igazíthatja.

Az adatok tájékoztató jellegűek. A havi törlesztőrészlet összege a kamat és a tőke összegét tartalmazza. A hitel változó kamatozású, kamatmódosítás esetén a törlesztőrészletek is megváltoznak. Euróalapú hiteleknél a szerződéskötést követően, az árfolyamok esetleges változásának megfelelően változhat a havi törlesztőrészlet forintban megadott nagysága is. A teljes hiteldíjmutatóról (THM) szóló tájékoztatást ide kattintva érheti el. A Bank a kondíciók változtatásának jogát fenntartja. A hiteltermékekre vonatkozó további feltételeket a Bank Lakossági Üzletszabályzata, valamint "Az UniCredit Bank Hungary Zrt. által magánszemélyek részére nyújtott hitelek kondíciói" című hirdetménye tartalmazza.

Kalkulátorunk segítségével Ön könnyen tájékozódhat arról, hogy hozzávetőlegesen mekkora törlesztőrészletre számíthat.
Szabadon megadható eladási (törlesztési) árfolyammal megtudhatja, hogy az árfolyam ingadozás következtében hogyan módosulnak a törlesztőrészletek. A kalkulátor továbbá kiszámolja azt is, hogy a fixen megadott - tárgynegyedév eleji - vételi árfolyam mellett milyen eladási árfolyam esetén egyezne meg a deviza alapú forintban törlesztett hitel törlesztőrészlete a forint alapú forintban törlesztett hitel törlesztőrészletével.

Mert a közjegyzői okirat díját visszatérítjük!
A 2010. július 5. és 2010. október 1. között befogadott igénylések alapján, legkésőbb 2010. december 1-ig folyósított Raiffeisen Lakáshitelek esetében a Bank a folyósítást követően utólagosan visszatéríti a közjegyzői munkadíj és költségtérítés összegét, de legfeljebb 40.000 Ft-ot. A visszatérítés feltétele, hogy az ügyfél a kölcsön kifizetését megelőzően a Bank részére bemutassa a közjegyzői munkadíjról és költségtérítésről az ügyfél nevére szólóan kiállított  számlát. A visszatérítésre legkésőbb a folyósítást követő hónap utolsó banki munkanapján kerül sor.

Mert az értékbecslési díjat is visszatérítjük!
2010. július 5.-től visszavonásig, az akció időtartama alatt folyósított Raiffeisen lakáshitelek esetében a Bank igénylésenként kizárólag egy értékbecslés ügyfél által előzetesen megfizetett - díját (31.250 Ft-ot) utólagosan jóváír az Ügyfél forint bankszámláján, amennyiben az Ügyfél a kölcsön folyósítását követő hónaptól kezdődően legalább 4 egymást követő hónap mindegyikében minimum 30.000 forint értékben vásárol bármelyik Raiffeisen hitel- és/vagy bankkártyájával. Vásárlásnak minősül az Ügyfél bármely hitel-/bankkártyájával vagy az Ügyfél számláihoz rendelt társkártyával végzett és a Bank által könyvelt tranzakció. Az  utólagos jóváírásra legkésőbb a kölcsön folyósításától számított 5. hónapban kerül sor, a feltételek maradéktalan teljesítése esetén. A készpénzátutalási megbízás (csekk), illetve a postahivatalokban igényelhető egyéb szolgáltatások hitel-/bankkártyával történő kifizetése készpénzfelvételnek, azaz nem vásárlásnak minősül.

Deviza alapú lakáshitelek értékesítésének felfüggesztése 

Az OTP Bank - a Kormány deviza alapú ingatlan hitelek jelzálogjog bejegyzésére vonatkozó tiltásának bejelentése alapján - azt az üzleti döntést hozta, hogy 2010. július 1-től deviza alapú lakáshitel kérelmet nem fogad be, a már befogadott kérelmek esetében devizában nyilvántartott kölcsönszerződés nem köthető. Ügyfeleink a bank széles körű forinthitel palettájáról továbbra is kiválaszthatják azt a terméket, mely az adott hitelcél megvalósításához számukra a legmegfelelőbb. 

A folyamatban lévő hitelügyletek további intézésével kapcsolatban a bankfiókok nyújtanak tájékoztatást. 

Jellemzők
  • A hitel célja: A Magyar Köztársaság területén lévő lakóház/lakás építése, új és használt lakóház/lakás vásárlása, meglévő lakóház/lakás felújítása, korszerűsítése, lakóház bővítése, telek vásárlása, üdülő építése/vásárlása, gépkocsitároló építése/vásárlása, üdülő felújítása, korszerűsítése, bővítése, lakáshitel kiváltás.
  • A hitel összege: minimum 1 millió Ft, maximum 50 millió Ft, az ingatlanfedezet hitelbiztosítéki értékétől, a hitel/hitelbiztosítéki érték arányától, illetve az ügyfél igazolt jövedelmétől függően.
  • Futamidő: minimum 6 év (96 havi LTP megtakarítás esetén minimum 10 év), maximum 25 év.
  • A hitel devizaneme: a hitel forintban vehető igénybe.
  • Alacsony törlesztésű Piaci forint Lakáshitel igénylése esetén az első 49, illetve 96 hónapban a lakástakarékpénztári megtakarításra és a lakáshitel törlesztésre együttesen fordítandó havi terhe 10%-kal alacsonyabb, mintha csak Piaci forint Lakáshitel szerződést kötne.
  • Az ügyleti kamat kedvezményes az OTP Piaci forint Lakáshitel alaptermékhez képest.
  • Kezelési költség: 0%

A hitel igénylésének általános feltételei  

  • A hitelt igényelhetik devizabelföldi természetes személyek,
  • Az igénylők – a legalább egy éve pozitív tartalmú, lezárt mulasztással rendelkező ügyfelek kivételével – nem szerepelhetnek a Központi Hitelinformációs Rendszerben,
  • A hiteligénylés időpontját megelőző 3 hónap időtartam alatti rendszeres jövedelem meglétének igazolása, melynek el kell érnie a mindenkori minimálbér összegét,
  • Az adós, vagy az adós bejelentett lakóhelyén élő közeli hozzátartozó nevére szóló vezetékes telefon, vagy az adós nevére szóló előfizetéses mobil telefon megléte,
  • A hitel törlesztése az OTP Banknál vezetett folyó-/bankszámláról történhet,
  • A hitelcélt igazolni kell,
  • Az adós a hitelcéllal érintett ingatlannak tulajdonosa/leendő tulajdonosa,
  • A hitel összegétől és futamidejétől függő OTP Lakástakarék szerződés(ek) megkötése,
  • Az igénylő rendszeres jövedelmét a folyósítást követően folyamatosan az OTP Banknál vezetett lakossági folyószámlájára utaltatja, továbbá két csoportos beszedési megbízással rendelkezik bankunknál. Az új csoportos beszedési megbízásokat elegendő a folyósítást követő 1 hónapon belül megadni,
  • Fedezetként elfogadható ingatlanok köre:
    – belterületi építési telek,
    – családi házas ingatlan,
    – hétvégi ház, üdülő, üdülő telek,
    – társasházban, vagy szövetkezeti házban lévő lakás,
    – társas üdülőnél külön tulajdonban álló üdülő.

A hitel biztosítéka  

  • A hitel biztosítékául a fedezetül felajánlott ingatlanra alapított, OTP Jelzálogbank javára bejegyzett jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése szolgál. A hitel összege nem haladhatja meg a fedezetül felajánlott ingatlanok hitelbiztosítéki értékének meghatározott százalékát. Per-, teher- és igénymentes, tulajdoni viszonyait illetően rendezett, olyan ingatlan fogadható el fedezetként, ahol a jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom ingatlannyilvántartási bejegyzésének jogi akadálya nincs,
  • Hitelbiztosítéki értékmegállapítás: a fedezetül felajánlott ingatlan hitelbiztosítéki értékének megállapítását az OTP Jelzálogbank végzi. Az értékelési szakvélemény belső használatra készül, az ügyfél részére kérésre egy kivonat kerül kiadásra,
  • A hitel-jelzálogfedezet aránya: területileg differenciált, a nyújtható hitel összege a hitelbiztosítéki érték 90%-át is elérheti (a nyújtható hitel összegének megállapításakor a hitelező figyelembe veszi „A körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról” szóló 361/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet előírásait is). Ha az igényelt hitel összege a meghatározott százalékot meghaladja, a hitel felvételéhez további ingatlan is elfogadható fedezetként,
  • Az OTP Lakástakarék szerződést az OTP Jelzálogbankra kell engedményezni.

Folyósítás  

  • Folyósítás módja: egyösszegben, illetve részfolyósítás esetén egy betétszámlán keresztül az igénylő által megjelölt számlára történő átutalással vagy készpénzben.
  • A hitel folyósításának általános feltételei:
    • A kölcsönszerződés közjegyzői okiratba foglalása, (Standard Plusz gyorsított folyamat esetén a banki kölcsönszerződés egyoldalú tartozáselismerő okiratba foglalása).
    • Az ingatlan-nyilvántartásban az OTP Jelzálogbank javára szóló jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom legalább széljegyként történő feltüntetése.
    • Az ingatlanra a hitel futamidejére a biztosító által ajánlott összegről szóló – minimum a hitelösszeget és 1 éves járulékait elérő összegű – teljes körű vagyonbiztosítást kell kötni az OTP Jelzálogbankra történő engedményezés mellett.
    • Az OTP Banknál vezetett lakossági folyó-/bankszámláról a hitel törlesztésére adott megbízás.
    • A közjegyzői okiratba megjelölt egyéb folyósítási feltételek teljesítése.
    • A hitel összegétől és futamidejétől függően PROFI (megtakarítási időszak hossza 49 hónap), vagy PILLÉR (megtakarítási időszak hossza 96 hónap) OTP Lakástakarék szerződés kötendő.
    • Az OTP Lakástakarék betét engedményezésének OTP Lakástakarék által történő visszaigazolása.
    • Az OTP Banknál vezetett lakossági folyószámláról OTP Lakástakarék betét fizetésére adott megbízás.

Törlesztés  

  • Törlesztés módja: minden esetben csak az OTP Banknál vezetett lakossági folyó-/bankszámláról történhet, havi egyenletes törlesztési feltételekkel:

    • Az OTP Lakástakarék szerződés fennállása (49 illetve 96 hónap) alatt a hiteldíj (kamat és kezelési költség) az OTP Jelzálogbanknak , az OTP Lakástakarék havi betétbefizetése az OTP Lakástakarékpénztárnál vezetett megtakarítási számlára kerül megfizetésre.
    • Az OTP Lakástakarék kiutalási időszaka alatt (3 hónap) +1 hónapig csak hiteldíj fizetés történik az OTP Jelzálogbank részére,
    • Az OTP Lakástakarék szerződés kiutalásának időpontjában a megtakarítás összege (betét, állami támogatás, illetve a jóváírt kamat) a fennálló hiteltartozást csökkenti, majd ezt követően a hitelt egyenletes meghatározott részletekben kell visszafizetni a futamidő végéig,
    • A Lakástakarékpénztár felé a megtakarítási idő alatt megfizetett összeg nem fedezeti a kölcsön teljes összegét. Az ajánlat függ attól, hogy a fogyasztó elfogadja-e a választott megtakarítási formát.
  • A törlesztési kötelezettség a folyósítást követő hónap 4-én kezdődik és minden következő hónap 4-én esedékes (amennyiben nem munkanap, akkor az azt követő első munkanapon).

Kamat, kezelési költség  

  • Az ügyleti kamat mértéke a 12. törlesztőrészlet esedékességének napjáig állandó, ezt követően változó mértékű. A 12. törlesztőrészlet esedékességének napján, valamint azt követően az ügyleti kamat mértékét a hitelező az alábbiak szerint állapítja meg:

    • Az ügyleti kamat két részből áll: az alapkamatból (referenciakamat) és a hitelező által megállapított kamatfelárból.
    • Az alapkamat a három hónapos BUBOR.
    • Az alapkamat mértéke az adós (-társak) által fizetendő, soron következő törlesztőrészlet esedékességét megelőző hónap 20. (huszadik) napján (amennyiben ez a nap munkaszüneti napra esik, az ezt megelőző munkanapon) érvényes három hónapos BUBOR. Tobábbi hitel és kölcsön ajánlatok itt.

 

 

Tovább »

Lakáshitel euro alapon Euroban Lakáshitel

Kérjük, adja meg a kölcsön futamidejét és a hitelösszeget!

 

Éves kamat: %
*Igényelt hitelösszeg: HUF
*Hitel futamideje: hónap
Aktuális árfolyam vételi (EUR): HUF
Törlesztéskori feltételezett árfolyam (EUR): HUF

Havi törlesztőrészlet (kezelési költséggel együtt): HUF   EUR

Lakáshitel euro alapon Euroban Igényelhető Lakáshitel konstrukció !

Forint lakáshitelnél lényegesen alacsonyabb  THM-el is elérhetők lakáshitelek,

hiszen Euró alapon már 6,2-6,5 %-on kínált hitel lehetőségek is elérhetők.

 

Euró alapú lakáshitel /2010.06.01-től./
    THM Hiteldíjmutató     kamat %
Allianz     9,34 - 9,58 /
9,99 - 10,24 %     8,45 / 7,85
AXA "Plusz" P2     7,28 %     4,40 / 6hó
BpBank Term.1.     Akc.:8,52
St.: 8,96%     Akc.:7,99
St:: 8,29     0%     max. 2%
CIB     9,50%     6,69     0,13% hó
ERSTE     8,96 / 9,52 %     7,69 / 8,19
FHB     8,92 Akc.:8,69 %     7,04
MKB     8,79 / 8,43 %     4,80 /1év     
K&H     9,13     7,99     1 % év     2% max.
OTP     9,53     3havi Euribor
+ 5,90     0,17 hó     145Eu max.2% /
Raiffeisen     8,67 %     6,49     1,20%
UniCredit     Akc. 9,06
Stand. 9,10     Akc. 7,24
Stand. 7,74     0%     1,5% max.175eFt
Volksbank     8,07 / 8,63
8,14 / 8,70     4,42+2,50
4,92+2,50     1 %     0 / 2% max.140Eu

Tovább »

Lakáshitel BAR listásoknak - Lakáshitel BAR listásoknak 0 % THM-el lakáshitelek

Lakáshitel BAR listásoknak, kezdő befizetés nélkül akár 0% thmel.

Ön BAR listán szerepel, de mégis lakást szeretne vásárolni és kérelmét mindenütt elutasították? Magyar és ausztriai pénzintézeteknél, lakáshitel lehetőség BAR listásoknak!


A köznyelv, BAR lista-ként emlegeti az új nevén Központi Hitelinformációs Rendszert ( KHR ). Üzemeltetője a BISZ Zrt.

Tovább »

Raiffeisen Lakáshitel

 

A Raiffeisen Lakáshitel egyenletes törlesztőrészlettel jellemzői
Hitel összege 1 000 000 - 30 000 000 Ft
Futamidő 2-30 évig
Választható devizanem euró, forint
Igényelhető-e jövedelemigazolás nélkül? nem

Miért érdemes a Raiffeisen Lakáshitelt választani?

  • 2007. május 10-től visszavonásig a Raiffeisen Hitelfedezeti Védelem Alap csomagját igénylő ügyfelek az első 3 hónap díját ajándékba kapják.
  • Sőt, jövedelemigazolással igényelt lakáshitele mellé most egyszerűsített bírálattal Sokoldalú OKOSkártyát is igényelhet.

Mert a hitelbírálati díj minden esetben fix 35.000 Ft, amit aktív bankkártyahasználó ügyfeleink részére utólagosan jóváírunk

  • A 2010. március 10-től visszavonásig, az akció időtartama alatt folyósított, Raiffeisen lakáshitel, személyi kölcsön ingatlan fedezettel, társasházi hitel, ileltve Egyetlen hitel igénylések esetében a Bank a folyósított kölcsönre beterhelt hitelbírálati díj összegét, de legfeljebb 35.000 Ft-ot utólagosan jóváír az Ügyfél forint bankszámláján, amennyiben a kölcsön folyósítását követő hónaptól kezdődően legalább 4 egymást követő hónap mindegyikében minimum 30.000 forint értékben vásárol bármelyik Raiffeisen hitel- és/vagy bankkártyájával. Vásárlásnak minősül az Ügyfél bármely hitel-/bankkártyájával vagy Ügyfél számláihoz rendelt társkártyával végzett és a Bank által könyvelt tranzakció. Az utólagos jóváírásra legkésőbb a kölcsön folyósításától számított 5. hónapban kerül sor, a feltételek maradéktalan teljesítése esetében. A készpénzátutalási megbízás (csekk), illetve a postahivatalokban igényelhető egyéb szolgáltatások hitel-/bankkártyával történő kifizetése készpénzfelvételnek, azaz nem vásárlásnak minősül.

Tovább »

mkb lakáshitel azonnali gyors mkb lakáshitel

Mkb lakáshitel, hitelkalkulátor, lakáskassza !

Az MKB Euró Lakáshitelt most kedvező feltételekkel igényelheti.*

Tegye teljessé saját világát 1 éves kamatperiódusú, euró alapú lakáshitelünkkel, hiszen amellett, hogy 1 évig változatlan a hitelkamat, most:

  • Nincs hiteligénylési díj**
  • Nincs ügyintézési díj
  • Nincs szerződéskötési díj

    Euró alapú, lakásvásárlási célú lakáshitel THM: 8,37%***

Az MKB Bank Zrt. 2009. szeptember 16-án aláírta a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról szóló Magatartási Kódexet, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.

 

* Az akció a Bank által 2010. április 30-áig befogadott hiteligénylések alapján 2010. május 31-éig megkötött lakáshitel szerződések esetében érvényes.

** A hiteligénylési díj elengedésének feltétele, hogy az Ügyfél vállalja jövedelmének a Banknál megnyitott és vezetett bankszámlájára történő utalását. A jövedelem átutalását az Ügyfélnek legkésőbb a kölcsönszerződés megkötéséig igazolnia kell, kivéve, ha a jövedelem-átutalás kezdeményezése a Bankon keresztül történik. Igazolás hiányában a hiteligénylési díj  utólag, de legkésőbb a kölcsönszerződés megkötésekor terhelésre kerül az Ügyfél Banknál vezetett bankszámláján. Jövedelem: a Bank által jövedelemként elfogadott rendszeres átutalás.

***A Teljes Hiteldíj Mutató (THM) értékének meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, és a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. A THM 1 éves kamatperiódusú lakásvásárlási célú hitelre került meghatározásra, 20 éves futamidő, 5 millió Ft hitelösszeg és egyenletes törlesztés figyelembevételével. A THM mértéke nem tükrözi a hitel árfolyam- és kamatkockázatát. A THM forintban történő folyósítás és forintban történő törlesztés alapján került meghatározásra. Az alkalmazott árfolyam a tárgynegyedévet megelőző hónap 1. munkanapján érvényes, MKB által jegyzett devizaárfolyam. A hirdetés kizárólag a figyelemfelkeltést szolgálja, nem minődül nyilvános ajánlattételnek.

 

Mennyi lesz a havi törlesztőrészletem?

Áthidaló hitel
Devizanem:
Hitelösszeg:
Futamidő (hónap):
Hitelfelvétel célja építésvásárlás

Mennyi lesz a havi törlesztőrészletem?

MKB Lakáshitelek
Devizanem:
Hitelösszeg:
Futamidő (hónap):
Hitelfelvétel célja építésvásárlás

 

Tovább »

problémás bedölt lakáshitelek

Sajnos 2010 első hónapjában csucsot döntött a problémás  bedölt

lakáshitel szerződések felmondásának száma, sok bank köztük az

Otp, K&H, Erte, Cib, Mkb, Raiffeisen, Axa is erről a hírről számolt be.

A lakáshitelek nagy része Chf alapon lett felvéve, igy az árfolyamok

folyamatosan változnak, vagyis nőnek. Ez okoza a legnagyobb gondot.

Tovább »

Legkedvezőbb lakáshitel törlesztő részletek - olcsó legkedvezőbb lakáshitel törlesztő részletek

A legkedvezőbb lakáshitel törlesztő részletek akkor érhetőek el

ha esetleg plusz pótfedezetet tud biztosítani a bank részére, és

van önnek és a házastársának is igazolható jövedeleme + mellé

munkáltatói igazolás, például szülők háza jó plusz pótfedezetnek.

A legkedvezőbben igy tud lakáscélú hitelt igényelni, sokkal olcsóbb.

Tovább »

Lakáshitelek-összehasonlítása-Lakáshitel

Lakáshitelek összehasonlítása - Lakáshitel kalkulátorok online azonnal !

THM teljes hiteldíj mutató alapján összelehet hasonlítani a bankok ajánlatait,

mindig a kockázat teljes kizárásával vegyünk fel csak lakás és egyéb hiteleket

Tovább »

Erste-lakáshitel-erste-bank-lakáshitel

Kedvező Erste lakáshitel, lakáshitel kalkulátor segítségével megtudja

mennyibe kerül önnek álmai lakása egy hónapban Erste lakáshitel

felvétele esetén ! A lakáscélú hitelek előnye nagy kamatkedvezmény

Tovább »

Cib lakáshitelek-cib-bank-hitel

Cib lakáshitelek Cib-bank hitel lakáscélú hitelek akár önerő nélkül

kezes és fedezet mellett,  deviza alapú lakáshitel, vagy  forint - huf

alapon fix havitörlesztéssel akár Cib hitelfedezeti védelemmel is ! 

Cib Deviza Lakásalapú hitel euro hitelek esetében THM 9,34 %

Tovább »

fundamenta lakáskassza - fundamenta lakás hitel

A fundamenta lakáskassza és fundamenta lakáshitel az egyetlen

olyan államilag támogatott lakásfinanszírozási forma amelyet ma

magyarországon bárki felvehet lakáscélú hitel formájában, a lakás-

hitel kalkulátor segítségével ön tájékozodhat hitelének alakulásáról

Tovább »

K&H lakáshitel biztosítással, lakáscélú hitel

K&H - Kereskedelmi és Hitelban lakáshitel biztosítással, olcsó

lakáscélú hitel akciós kedvezményekkel és kamattámogatással

az első 12 hónapban . Igényeljen lakáscélú hitelt bírálati díj nélkül ! 

 

A K&H szenzációs forinthitelt ajánljuk mindazoknak, akik árfolyamkockázat nélkül, de devizahitelekhez hasonlóan kedvező törlesztőrészlet mellett szeretnének lakáskörülményeiken változtatni. A lakáshitel után igényelhető támogatás is.


a K&H szenzációs forinthitel előnyei:

  • nincs árfolyamkockázat
  • devizahitelekhez hasonlóan alacsony, előre kiszámítható forint törlesztőrészlet
  • a törlesztés során kizárólag kamatot és tőkét fizet
  • az MNB alapkamathoz kötött kamat
  • nincs váratlan tőketartozás növekedés, ha a forint jelentősen leértékelődne, így nem kell pót- ingatlanfedezetet biztosítania, vagy jelentős összeget előtörlesztenie
  • 10 évnél hosszabb futamidejű hitelnél 1 vagy 2 éves türelmi idő a tőketörlesztésre
  • bármilyen lakáscélra szabadon felhasználható


hogyan lehetséges mindez?
Bankunk a jegybanki alapkamathoz kötött kamatot állapít meg, amely a Kamatperiódus fordulónapjához igazodva a mindenkori MNB jegybanki alapkamat változását azzal megegyező mértékben követi. Lakáscélú hitel bárlistás ügyfeleknek is, fedezetre.

Bankunk az alábbi célokhoz kapcsolódó hiteleket nyújtja magánszemélyek részére:

  • vásárlási hitel: telek-, lakás-, lakó-, üdülőingatlan vásárlásához, cseréjéhez
  • építési, felújítási, bővítési, korszerűsítési hitel: tulajdonában lévő lakás-, lakó-, üdülőingatlan építéséhez, felújításához, bővítéséhez, korszerűsítéséhez
  • tehermentesítő hitel: az ingatlant terhelő, bármely pénzintézetnél felvett korábbi, kedvezőtlenebb kondíciójú lakáscélú hitelek kiváltására

ki veheti igénybe?

  • nagykorú, cselekvőképes, devizabelföldi illetve devizakülföldi magyar, európai uniós, vagy svájci természetes személyek
  • állandó magyarországi lakóhellyel, devizakülföldi esetén magyarországi kézbesítési megbízottal rendelkeznek

A további fontos információkról, az igényléshez szükséges dokumentumokról és a minimális igénylési feltételekről a Hirdetményben, az Általános- és Üzleti hitelek igénylési dokumentumokból, továbbá az „apró betűk helyett” tájékoztatóban olvashatnak, illetve bővebb tájékoztatást bankfiókjaink nyújtanak.


a K&H szenzációs forinthitel ingatlanfedezettel lakás célra legfontosabb jellemzői:

    • forgalmi értékének 75%-ával és hitelbiztosítéki értékének 85%-ával kiszámított összeg közül a alacsonyabb lehet – jövedelemalapú finanszírozás esetén
    • forgalmi értékének 75%-ával és hitelbiztosítéki értékének 60%-ával kiszámított összeg közül a alacsonyabb lehet – minimálbéres finanszírozás esetén
    • forgalmi értékének 75%-ával és hitelbiztosítéki értékének 50%-ával kiszámított összeg közül a alacsonyabb lehet - nem K&H banki hitel kiváltása esetén
    • forgalmi értékének 75%-ával és hitelbiztosítéki értékének 100%-ával kiszámított összeg közül a alacsonyabb lehet jövedelemvizsgálattal történő finanszírozás esetén, amennyiben a megvásárolni/ felépíteni kívánt új ingatlan egyben fedezetül is szolgál és az ingatlan Budapesten, megyeszékhelyen, illetve megyei jogú városban fekszik
  • az igényelhető kölcsönösszeg nagysága:1 - 100 millió forint
  • a futamidő: 12 - 420 hónap
  • jövedelemalapú finanszírozás esetén elegendő a bevallott jövedelem 30 százalékát, de legalább a minimálbér összegét rendszeres jövedelemként igazolni
  • a törlesztőrészletet ügyfelünknek K&H lakossági bankszámláról kell havonta megfizetni. Hat havi kamatperióduson belül a törlesztőrészlet állandó, a türelmi idő alatt kizárólag kamatfizetés történik.
  • a Törlesztési kamatlábbal** megállapított törlesztőrészlet megfizetésekor a Kölcsön ügyleti kamatával meghatározott kamat kerül elszámolásra. Tőketörlesztésként a Törlesztési kamatlábbal megállapított Törlesztőrészlet kamaton felüli része kerül elszámolásra.
  • a fedezetül felkínált ingatlanra jelzálogjog kerül bejegyzésre, a K&H Bank javára
  • a hiteligénylést a Bankfiókokban beszerezhető nyomtatványon kell benyújtani, a hitel típusának megfelelő mellékletekkel

 

Tovább »

Lakáshitel ügyintézésének menete

Hogyan intézzük el lakáshitelünket, azaz hitelügyintézés elejétől a

végéig ! Mert nem mindegy, hogy a futamidő alatt mennyit fizetünk

Tovább »

Online lakáshitel igénylés, hitel online önnek

Most ön is igényelhet online lakáscélú hitelt kedvezményesen akciós

kamatokkal és kezelési költségekkel, kényelmes hitelek online itt ! 

Tovább »

Otp lakáscélú hitelek, lakáshitel az otp banktól

Otp lakáscélú hitelek, lakáshitel az otp banktól, ismét

igényelhető a támogatott lakáshitel akciós kamatokkal

Tovább »

lakáshitel kalkulátor, ingatlan hitel költségei

Számolja ki mennyi lesz havonta a lakáshitel törlesztője !

Hitelkalkulátorunk segítségével tervezheti ön kiadásait.

Legyen az forint vagy euro alapú kedvező lakáshitel.

Tovább »

Lakáshitel önerő nélkül, lakásvásárlás 0 % befizetéssel

Nincs pénze induló kezdőrészlet és egyéb bankiköltség, hitel

felvétel finanszirozásra ? Akkor lakáshitel önerő nélkül  !

Tovább »

Első Lakáshitel - ELLA Bank - Axa Bank

Kedvezményesen juthat első lakáshitel ill ingatlanhitelhez

állami kamattámogatás mellett ha nincs saját lakása   !

Első lakáshitelünk mellé jár illeték kedvezmény is.

Tovább »